Áhkka
Az út bal oldalán sziklás bércek és fenyők végtelen sorai emelkedtek az Akka-hegység körüli vadonban. A buja tavaszi erdő sűrű, sötét és élettel teli volt. Nem akartam most arra gondolni, hogy miféle állatok élnek ott – medvék, amik a mancsuk egyetlen suhintásával letéphetik a fejed; vad, kutyaméretű rozsomákok, olyan fogakkal, amelyek a csontot is összezúzzák. Anya másfélékről is mesélt nekem régen; Ajatarról, az Erdő ördögéről, aki sárkány képében jelent meg, és már abba is belebetegedtél, ha csak ránéztél, és piruknak nevezett ocsmány szellemekről. Aztán ott volt a mocsarakban és tavakban élő näkki, egy alakváltó szörnyeteg, amely csak arra várt, hogy lerántson a mélybe, és vízbe fojtson.
(Dan Smith: Nagyvad)
Az Áhkka (Akka)-hegyvonulat a svédországi Stora Sjöfallet Nemzeti Park délnyugati részén magasodik. Több látványos gleccserrel és hegycsúccsal is büszkélkedhet, amelyek közül a Stortoppen a legmagasabb, a maga 2015 méterével. Ezzel egyben Svédország nyolcadik legmagasabb csúcsa is. Ez a csúcs büszkélkedhet az ország legmélyebb szakadékával: az Akkajaure tóba zuhanó, több mint 1500 méteres, csaknem függőleges sziklafal lenyűgöző látvány lehet. A nagy szintkülönbségeknek, tömbszerűségének és elszigeltségének köszönhetően a hegyvonulat meglehetősen látványos. Nem véletlenül nevezik a svédek Lappföld Királynőjének.
Az eredeti számi elnevezés, az Áhkka idős hölgyet jelent. A hegység a számik mítoszaiban a bölcsességet és a szépséget testesíti meg. Köznapi beszédben is az áhkka szót használják a bölcs, idősebb nőkre, de akár a nagymamákra is. A svéd névváltozat, az Akka pedig mindenkinek ismerős lehet Selma Lagerlöf meséjéből, a Nils Holgerssonból, amelyben Akkának hívják a vezérludat.
Ajatar (Aiatar, Ajattaro, Ajattara), az Erdő Ördöge, a finn folklór jellegzetes alakja. Egy öreg, gonosz, női szellem, aki kígyó vagy sárkány alakjában is megjelenhet. Azt tartják róla, hogy ő az ördög anyja. Kígyókat táplál a keblével, betegségeket és dögvészt terjeszt, és elég csak ránézni, máris rosszul lesz az ember.
Az litván és az észt mondákban is felbukkan, Aitvaras ill. Äijo néven, de más írásmódok is előfordulnak.
Astrid Lindrgen ifjúsági regényében, a Ronja, a rabló lányában, az ajatarok veszélyes, női arccal bíró, repülő lények.
Ajattara néven tíz éve működik egy finn black metal banda, ami népi elemeket is belesző zenéjébe. (Kóstoló belőlük: Ilon päivä)
A piruk démonok vagy a gonosz által megszállt lelkek. Gyakran úgy jelennek meg, mint undok, ocsmány erdei szellemek vagy kísértetek, és Lempo, a Démonok Ura vezetésével mindenféle gonoszságot művelnek. A piru szót finom káromkodásként is használják a finnek.
A näkki egy alakváltó vízi teremtmény, aki gyakran emberi formában jelenik meg. Sötét, homályos kis tavakban, kutakban él, vagy dokkok, mólók mellett, hidak alatt. Behúzza azokat gyerekeket a vízbe, aki nekidőlnek a hídkorlátnak, a dokkok peremén mászkálnak, vagy tükörképüket nézik a vízfelszinen. Jó példa azokra a szellemekre, akikkel a szülők elriasztják a gyerekeket a veszélyes játékoktól.
A näkki Szentiván-éjjen kiemelkedik a vízből, hogy együtt táncoljon az emberekkel, ilyenkor ártalmatlan, és szemtől-szemben gyönyörű, de a háta csúf. Más történetekben mogorva halász, aki gyönyörű, kéjsóvár, három mellel pompázó nővé tud változni, aki becsalogatja áldozatát a vízbe. De lóvá is tud változni, mint a skandináv neck, vagy az izlandi ninnir.
Theodor Kittelsen: Näkki (1887)
