Semmit nem találtam Selyem elvtársról. Még annyit se, hogy egyáltalán létezik. Elfáradtam. Vagy inkább már nem nagyon érdekelt. Soha többé nem akartam így menni be egy könyvtár mosdójába. Elkezdtem nézegetni a régebbi s az újabb híreket. A Lumumba utcában lezuhant egy sétarepülőgép. Helyreállították a Citadellát, soha még a környékén se jártam. Visszaépítik az Erzsébet hidat. Ezt, mondjuk láttam, csak valahogy mégse vettem tudomásul. Ellátták tévékkel a Corvin áruházat.

(Bartis Attila: A vége)

A típusjele (HA-TSA) alapján Tasa becenévre keresztelt repülőgép leginkább belföldi forgalomban repült. Gyakran használták sétarepülésekre, 1961.augusztus 6-án is. A sétarepülések nagy népszerűségnek örvendtek ebben az időben. Aznap, mint rendesen, a gépek Ferihegyről szálltak föl, és körülbelül 600 méteres magasságban tettek egy rövid, 12 perces kört a város felett, a Dózsa György út – Városliget – Kálvin tér – Üllői út – Ferihegy útvonalat repülve. Ezt nagyon szigorúan vették, nem lehetett eltérni az útiránytól, és tilos volt átrepülni a Duna fölött.
Azon a vasárnapon nagy volt az érdeklődés, a Tasa már az ötödik felszállását hajtotta végre. A gépet négyfőnyi személyzet irányította Hoffman Róbert, egy huszonkilenc éves kapitány vezetésével. Ennél a felszállásnál több gyerek is volt az utasok között, így a gép jóval a súlyhatár alatt volt, de többen szálltak föl rá, mint ahány ülőhely jutott. Három olyan személy is volt a gépen, akinek nem lett volna szabad ott tartózkodnia.
Kezdetben minden rendben ment, de aztán, a szemtanuk elmondása szerint, a gép különféle manőverekbe kezdett, túldöntött fordulókat, hullámrepüléseket hajtott végre, a pilóta többször zuhanórepülésbe vitte a gépet, majd visszarántotta. Szóval bravúrkodtak, virtuskodtak. Egy éles bal fordulóval jelentős magasságot vesztettek, a gép kiperdült. A pilóta próbálta felhúzni, a gép orra megemelkedett, de ez erős sebességvesztéssel járt, a repülő átbillent, háthelyzetbe került, majd irányíthatatlanul zuhanni kezdett.
A Tasa a Lumumba (ma Róna) utca és az Erzsébet királyné útja sarkán álló kétemeletes ház udvari részébe csapódott, és az első emeleti födémbe fúródva állt meg. A géptörzs hátsó fele és a szárnyak leszakadtak és az udvaron biciklit szerelő három fiút halálra zúzták. A gépen utazó személyzet és az utasok, a tizenhét felnőtt és hat gyerek, a becsapódáskor, vagy nem sokkal utána életét vesztette. A házban óriási szerencsére nem volt további áldozat, csak két sérült. Az esetleges túlélők kimentését akadályozta, hogy a tűzoltóságnak nem volt megfelelő daruja, a gép levontatásáról pedig letettek, nehogy az egész összedőljön és esetleg további embereket temessen maga alá.

A lefolytatott vizsgálat szerint a gép műszakilag rendben volt, a személyzet problémát nem jelzett, a katasztrófát emberi mulasztás okozta. Azt is megállapították, hogy sem az utasok, sem a személyzet tagjai nem voltak bekötve, ezért, amikor a gép a hátára fordult, kiestek az ülésekből.
A rádióbeszélgetésekből úgy tűnik, hogy a földi személyzet tisztában volt a szabálytalanságokkal. A holttestek helyzete alapján pedig arra következtettek, hogy a zuhanáskor két nő tartózkodott a pilótafülkében, természetesen teljesen szabálytalanul.
A tragédiához az vezethetett, hogy a személyzet imponálni akart ezeknek a nőknek. Hoffman Róbert és Hegyi József másodpilóta is a hadirepülésből érkezett, ott mások voltak az íratlan szabályok, más fért bele a virtuskodásba. Egyiküket sem tartották jó pilótának, gyakorlatilag kiszuperálták őket a seregből. Fegyelmezetlenségük harminc halálos áldozatot követelt és közvetve a sétarepülések végét is jelentette egy időre.

(Zsaludek Endre rajza)

Megér még egy bekezdést a repülőgép előélete. Aki ért hozzá, az biztosan rájött már, hogy ez a Tasa eredetileg egy amerikai Douglas C47-es második világháborús katonai szállítógép. Ismertebb nevein Skytrain vagy Dakota. A repülő 1951-ben került Magyarországra, gyakorlatilag hadizsákmányként. A Douglas november 19-én szállt föl a németországi Erdingben és Belgrádba repült volna, az ottani nagykövetségre szállított felszereléseket. A repülési terv szerint nem haladtak volna át magyar terület fölött, de az erős szél eltérítette őket észak felé, és éppen csak, de megsértették a magyar légteret. Erre néhány figyelmeztető lövéssel fel is hívták a figyelmüket. A repülő átsodródott Romániába, majd visszafordultak, és mélyen berepültek Magyarország fölé. Hogy miért erre fordultak, az nekem rejtély. Mindenesetre az Alföld fölött repkedő gépet szovjet MÍG 15-ösök a földre kényszerítették. A gép személyzetét bűnösnek találták tiltott határátlépés bűntettében és a kiutasítás mellé kaptak egy fejenként 360 000 forintos bírságot is (1951-ben!). A gépet az USA tiltakozása ellenére lefoglalták. Bekerült a magyar légierő állományába, de mivel se megfelelő dokumentáció, se alkatrész, se szerszám nem volt hozzá, leginkább pihent. 1956-ban átadták a Malévnak, ahol szovjet segítséggel átalakították utasszállítóvá. A szovjetek értettek a típushoz, a 2. világháború alatt 700 ilyen gépet kaptak az USA-tól.

Úgy gondoltam szentelek még egy bekezdést Lumumbának is, mert őszintén, fel a kezet, aki tudja, hogy ki volt. Nekem annyi rémlett, hogy a keresztneve Patrice és egy „baráti afrikai ország” vezetője volt a Kádár-korszakban. És tényleg: Kongó miniszterelnöke volt úgy tizenkét hétig, 1960-ban.
Szóval Patrice Lumumba tetela törzsbeli földműves családban született 1925-ben. Katolikus iskolában tanult, majd postai tisztviselő lett. 1955-ben csatlakozott a belga Liberális Párthoz, Kongó ugyebár belga gyarmat volt, és a párt anyagait szerkesztette és terjesztette. Nem sokkal később sikkasztás vádjával lecsukták, és egy évet ült, mire belga ügyvédjének sikerült őt tisztáznia. Szabadulása után a Kongói Függetlenségi Mozgalom (MNC) egyik meglapítója, később a szervezet elnöke lett. 1959-ben újra letartóztatták egy harminc halálos áldozatot követelő anti-kolonialista tüntetésen, és 69 hónapos elzárásra ítélték. A tárgyalással egy időben zajló helyi választások azonban elsöpörték az ítéletet. Az MNC meggyőző sikert aratott, és Lumumba elutazhatott Brüsszelbe, a Kongó jövőjéről zajló nemzetközi tárgyalásokra. Az MNC az országos választást is simán nyerte, kikiáltották a független Kongót, és Lumumba lett ennek első miniszterelnöke.
Innen azonban már nem minden ilyen „egyszerűen”. A hadsereg lázongott az ott maradt belga tisztek miatt, Katanga régió Moises Csombe (Tsombe) vezetésével, és néhány belga bányavállalat támogatásával elszakad az országtól. Lumumba kezdetben bízott az ENSZ segítségében, de csalódnia kellett, ezért a Szovjetunióhoz fordult, akik persze kaptak az alkalmon, és egy 1000 fős „szakértői gárdát” küldtek az afrikai országba. Lumumba viszont szembekerült párttársaival és Kasa-Vubu államelnökkel. Kettejük hatalmi harcának Joseph Mobutu ezredes CIA támogatással kivitelezett puccsa vetett véget. Az ENSZ katonaság továbbra is csak szemlélte, hogy az ország törvényesen megválasztott miniszterelnökét letartóztatták, brutálisan bántalmazták, majd Katangába szállították, ahol 1961 január 17-én két miniszterével együtt kivégezték.
Mubutu ekkor még átadta a hatalmat a polgári kormányzatnak. Kasa-Vubut visszahelyezték az államelnöki székbe, és az eddigi szakadár, Csombe lett a miniszterelnök. De Mobutu öt év elteltével, egy újabb államcsínnyel végleg magához ragadta az ország kormányzását, és egy anti-politikus rendszert vezetett be, ami fokozatosan véres kleptokráciává alakult át a Zaire-re átnevezett államban. Mobutu ironikus módon Lumumba követőjeként, újabb népi hősként állította be magát, de uralma nem szólt másról, mint harácsolásról és elnyomásról. Kemény szovjetellenessége miatt azonban a nyugati hatalmak egészen 1990-ig szemet hunytak az emberi jogok semmibe vétele fölött. Onnantól még hét évig húzta a rendszer, mire a Mobutu ellenes erők megdöntötték.