Sawney Bean

maxresdefault.jpg

Angus ötlete volt egy olyan kutya, ami illik az első rendes kertünkhöz, ami passzol a Regent’s Park-i környékhez is. Sawney Beannek hívtuk a skót kannibál után, mert mindent megevett, különösen a széklábakat szerette.
S.K. Tremayne (Sean Thomas): Fagyos ikrek

Na de ki ez a Sawney Bean? Valóság vagy legenda? Szörnyeteg vagy csak egy szörnyű történet?

A legenda szerint Sawney Bean a 15. század vége felé született egy Edinburg-höz közeli faluban. Családja árokásásból és sövényépítésből tengette életét, de neki leginkább a semmittevéshez és becstelenséghez volt tehetsége. Hamar meglógott otthonról egy hozzá hasonlóan rosszindulatú nőszeméllyel. Mivel sem munkakedvben, sem anyagi forrásokban nem dúskáltak, bevették magukat egy tengerparti barlangba valahol Ballantrae és Girvan között, és onnan kiindulva a környékbeliek és az utazók kifosztásából tartották fenn magukat. Meggyilkolt áldozataikat feltrancsírozták, húsukat lesózták, így jutottak tápláló élelemhez.

sawney_bean.gif
Idő múltával a család, a sorozatos vérfertőzéseknek köszönhetően szépen gyarapodott, és egy 40-50 embert számláló kannibál klánná nőtte ki magát. Rémuralmuk természetesen nem maradhatott észrevétlen, egy ekkora család fenntartásához már nagyon aktívan kell bűnözni, nem csoda, hogy az évek során százakat tüntettek el, és az „élelmiszertermelésben” is olyan sikeresek voltak, hogy a fölösleges emberi részeket a tengerbe dobálták. Ezeket az áramlatok messzire elsodorták, a part mentén élő közösségek rémületére. Idővel a bandáról keringő hírek eljutottak a hatóságok fülébe, és az eluralkodó gyanakvás sok ártatlannak okozott kellemetlen napokat a vádaskodások, vizsgálatok miatt. Legrosszabbul a fogadósok jártak, hiszen többnyire ők látták utoljára az eltűnt utazókat, és ezért leginkább az ő fejükre hullottak a vádak. Voltak, akiket kivégeztek, és sokan inkább más munka, vagy más vidék után néztek, így a környék, az utak is egyre elhagyatottabbá váltak.
Ahogy a Bean-klán növekedett, fel is bátorodott. Már nagyobb csoportokat is megtámadtak, de mindig gondosan ügyeltek arra, hogy erőfölényben legyenek. Biztosak voltak benne, hogy nem kapják el őket. Gyorsak voltak, könyörtelenek, és barlangjuk jól elrejtette őket a kíváncsi tekintetek elől. Majd egy mérföld mélyen húzódott a parti sziklában, számos elágazásával elegendő helyet biztosítva a klánnak, és bejáratát még a dagály is rejtette.
Úgy becsülték, hogy huszonöt év alatt legalább ezer férfit, nőt és gyereket gyilkoltak meg. Ámokfutásuknak egy szerencsés eset vetett véget. Megtámadtak egy házaspárt, amely egy közeli vásárról volt hazatérőben. Rájuk rontottak, de a férfi ellenállt és kardját forgatva, fegyverét használva keresztülvágott a rablógyilkosokon. A feleségét azonban lerángatták a háta mögül a lóról. Mikor a férj ezt észrevette eszeveszett dühvel támadt a banditákra. Szerencséjére éppen ekkor bukkant fel az úton vagy harminc vásározó, akik a segítségére siettek. A Beanek gyorsan elmenekültek, de hátrahagyták a lemészárolt feleséget.

388717702.jpg
A férj és a vásározók, a bizonyítékul szolgáló testtel a glasgow-i magisztrátushoz siettek, akik IV. Jakab skót királyhoz fordultak segítségért, miután meghallgatták a történteket. A királyt annyira lenyűgözte az eset, hogy maga lépett a tettek mezejére, és négyszáz fegyveressel valamint egy falka vérebbel hajtóvadászatra indult.
Talán ekkor sem fedezték volna fel a jól elrejtett barlangot, de a kutyák szagot fogtak, a friss hús szagát, és elvezették a katonákat a rejtekhelyig. Amikor beléptek a barlangba elborzasztó látvány tárult a szemük elé. A mennyezetről szárított emberi testrészek lógtak, hordókban álltak a lesózott vagy bepácolt combok, és mindenhol rablott javak, pénz, ékszerek, ruhák halmai hevertek. A klánnak nem volt esélye a menekülésre. Mindannyiukat elfogták és Leithbe szállították.


A bírákat elborzasztotta, amit a Bean-klán tetteiről hallottak, és elhatározták, hogy hasonlóan barbár büntetésben részesítik őket. Kivégzésük lassú volt és fájdalmas. A férfiak kezét és lábát levágták, és hagyták őket elvérezni. A nőkkel mindezt végignézették, majd máglyán megégették őket. Az elbeszélések szerint a megbánás legkisebb jele nélkül haltak meg, utolsó leheletükkel is átkokat szórva a fölöttük ítélkezőkre.

1573.jpgNehéz bizonyítani a legenda valódiságát. A legvalószínűbb, hogy a történet 18. századi találmány. Úgy tűnik, hogy a legenda ekkor jelenik meg először, egylapos nyomtatványokon, ponyvakönyvekben. Ezeket szerte Angliában terjesztették, és tele voltak eltúlzottan szörnyű történetekkel. Sawney Bean históriája John Nicholson 1843-ban megjelent, legendákat feldolgozó könyvében érte el végső, véres pompáját. Azért is valószínű, hogy csak legendáról van szó, mert kortárs írott forrás egyáltalán nem említi az esetet, és szinte lehetetlen, hogy egyik sem foglalkozna egy olyan üggyel, amibe a király személyesen belekeveredett. Nincs feljegyzés se a fogadósok ellen lefolytatott bírósági eljárásokról, se a Beanek kivégzéséről, de még utazók rendszeres eltűnéséről sem a környéken. Természetesen nem állíthatom, hogy az igazság magja sincs a történetben, de azt a hiszem Sawney Bean történetét nyugodtan a legendák körébe utalhatjuk. 

Források:

Steven Brocklehurst: Who was Sawney Bean? http://www.bbc.com
Ben Johnson: Scotland’s most famous cannibal http://www.historic-uk.com
Stephen Graham: The Legend of Sawney Bean http://www.mysteriousbritain.co.uk