New York, 1947.05.06.
A Dodgers szoros meccsen 7:6 arányban legyőzte a St. Louis Cardinalst az Ebbets Fielden, köszönhetően többek közt Jackie Robinson nagyszerű teljesítményének is. A győzelem némi elégtételt jelenthetett a színes bőrű játékosnak, hiszen néhány héttel ezelőtt éppen a Cardinals volt a Dodgers négere elleni sztrájk fő szószólója.

1947-et írunk; ebben az évben tör az élre Jackie Robinson a Dodgers színeiben. Blue figyelemmel kíséri fejlődését…
Májusban, egy ragyogó kedd délután elhatározza, hogy kirándulást tesz az Ebbets Fieldre…
A meccs során akaratlanul is megéljenzi Robinson minden megmozdulását: amikor a harmadik menetben „lopva” – anélkül, hogy az ütő megütötte volna a labdát – a következő base-re szalad, talpra szökken, majd később, a hetedikben, amikor Robinson egy ütésre két base-t is fut, és a célba érkezik, Blue örömében a mellette álló férfi hátát kezdi ütögetni. A Dodgers bravúros összjátékkal megnyeri az utolsó menetet…

(Paul Auster: New York trilógia)

Jackie Robinson (1919-1972) az egyik legismertebb baseballjátékos. Ő volt a modern kor első színes bőrű játékosa az Major League Baseball-ban, amikor 1947-ben debütált a Brooklyn Dodgers színeiben. Ez előtt utoljára az 1880-as években játszhattak feketék a nagy, országos ligákban, a következő hatvan évre viszont az úgynevezett Néger Ligába szorultak. Robinson szerződtetése, és példája hatalmas változást hozott a Major League-ben, hatást gyakorolt az amerikai kultúrára és a mindennapi életre. A polgárjogi mozgalom egyik ikonja lett.
Mindez persze nem történt volna meg, ha nem lett volna nagyszerű játékos.

Ámde a cég ott hagyta apámat, ahol volt. Ugyan ki művelné meg ilyen eredményesen ezt a terméketlen vidéket? Ráadásul a Boston & Northeastern Biztosító egész történetében nem akadt egyetlen zsidó cégvezető, arra pedig, hogy ő legyen a biztosítási szakma Jackie Robinsonja, nyolcosztályos végzettsége nem predesztinálta apámat.

(Philip Roth: A Portnoy-kór)

Jack Roosevelt Robinson Georgiában született és még nem volt két éves, amikor az apja elhagyta a családot. Pasadenába költöztek. A család szegénységben élt, a kis Jackie bandázott és jó úton volt a börtön felé, amikor a John Muir középiskolában felfedezték sporttehetségét. Mindent csinált. Tagja volt a baseball-, a kosár-, a labdarúgócsapatnak, de nyert távolugróversenyt és tenisztornát is. All round sportember volt.
A Muirból már viszonylag egyenes út vezetett a UCLA-re, bár többször összetűzésbe került a rendőrséggel, amiért tiltakozott a rasszista megkülönböztetések ellen. Érdekes, hogy a UCLA-n még a baseballt tartották a leggyengébb sportjának, inkább atlétaként számítottak rá.
Ezután a hadsereg következett, ahol szintén zűrjei voltak a rasszizmus miatt. Nyilvános részegeskedés vádjával hadbíróság elé is állították, holott csak annyi volt a „bűne”, hogy egy nem szegregált katonai buszon nem volt hajlandó hátra menni a sofőr felszólítására.

1945-ben a Néger Ligában játszó Kansas City Monarchstól kapta az első profi szerződését, havi 400 dollárt keresett, ami nem volt rossz pénz, de Robinson nem szerette a Néger Liga kaotikus állapotait. Az egyetemi sport alatt hozzászokott a szervezettséghez. Jelentkezett a Boston Red Sox által meghirdetett próbajátékra, de hamar kiderült, hogy az egész csak porhintés, csak le akarták csillapítani a szegregáció miatti ellenséges hangulatot. (A Red Sox lett az utolsó nagy csapat az MLB-ben, amelyik színes bőrű játékost alkalmazott, 1959-ben.)
A negyvenes évek közepén a Dodgers elnöke, Branch Rickey már kezdett szétnézni a Néger Ligában olyan tehetségek után, akiket majd a csapatába építhet. Robinson volt az első számú kiválasztottja, de nem volt biztos benne, hogy megéri a kockázatot. Állítólag megkérdezte Robinsontól, hogy képes lenne-e higgadtan szembenézni a felé áradó rasszizmussal, mire Robinson visszakérdezett, hogy egy olyan négert keres-e, aki fél visszaütni. Rickey azt válaszolta, hogy ő egy olyan négert keres, aki elég bátor nem visszaütni. Ebben aztán megegyeztek és Rickey szerződtette Robinsont, egyelőre a Dodgers farmcsapatához, az International League-ben játszó Montreal Royalshoz.

A mai fiatalok. Uramisten. Páratlanul kivételezettek. Túl későn születtek, semhogy emlékezzenek a sztálingrádi csatára, a partraszállás napjára, … Jackie Robinsonra, amint betör a Montreal Royalsszal. Brandóra A vágy villamosa-ban vagy a szélesen mosolygó Harry Trumanra…

(Mordecai Richler: Így látta Barney)

De egyáltalán nem mentek simán a dolgok. Floridában nem engedték meg, hogy ugyanabban szállodában szálljon meg, ahol a csapattársai, Jacksonville-ben a rendőrség a stadion bezárásával fenyegette meg a Royalst, ha Robinson pályára lép. És lehetne sorolni a hasonló eseteket.
1947. április 15-én Robinson több mint 26 000 néző előtt debütált az Ebbets Fielden. Se a sajtó, se egyes játékostársai nem fogadták kitörő örömmel, de ezt a problémát Leo Durocher menedzser hamar rövidre zárta. ("I do not care if the guy is yellow or black, or if he has stripes like a fuckin' zebra. I'm the manager of this team, and I say he plays. What's more, I say he can make us all rich. And if any of you cannot use the money, I will see that you are all traded.") Több csapat is sztrájkkal fenyegetőzött a néger játékos miatt, de a Liga kiállt a Dodgers mellett és kizárással fenyegette meg a sztrájkoló játékosokat és csapatokat. Ez persze nem óvta meg Robinsont a pályán elszenvedett fizikai és verbális erőszaktól. Ezzel viszont csak azt érték el az ellenfelek, hogy a Dodgers játékosai felsorakoztak Robinson mögött. Működésbe lépett a csapatszellem. (Csapattársa Pee Wee Rees nyilvánosan is kiállt mellette, elhíresült mondása szerint: Sok minden miatt gyűlölhetsz valakit. A színe nincs ezek között.)
A rajta levő nyomás némileg enyhült a következő évben, mert más színes bőrű játékosok is bekerültek a ligába, és Robinson a teljesítményével bizonyította, hogy nem marketing fogás volt a Dodgers részéről: 1949 és 54 között folyamatosan résztvevője volt az All Star Game-nek.
Buddy Johson dalt írt róla, Hollywoodban életrajzi filmet forgattak vele, amiben saját magát alakította, de ezzel egy időben meg kellett jelennie az Amerika ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt. Nem volt egyhangú élete.
Játékosként 1955-ben ért a csúcsra, amikor a Dodgers megnyerte a bajnokságot. A sors fintora, hogy ez volt Robinson leggyengébb profi szezonja. A következő évben vissza is vonult, 37 évesen.
Jelenléte és játékstílusa is átalakította a baseballt. Karrierje elismeréseként 1962-ben beválasztották a Baseball Hall of Fame-be, 1997-ben az összes MLB csapat visszavonultatta Robinson 42-es mezszámát.
Miután felhagyott a baseballal az üzleti életben próbált szerencsét. Politikailag is aktív maradt és az ABC szakkommentátoraként is tevékenykedett, de cukorbetegsége egyre súlyosbodott. Csak 53 éves volt, amikor szívroham következtében elhunyt.