Senna, Schumi, Prost

tumblr_mkje4uapng1rb2fzoo1_500.jpg
1993.04.11. Donington Park, Anglia

A negyedik helyről rajtoló Ayrton Senna nyerte a Európa Nagydíjat. A nagyrészt esős versenyen a brazil pilóta a két Williamses, Damon Hill és Alain Prost előtt szerezte meg a győzelmet. A világbajnoki pontverseny állása három futam után: 1. Senna, 2. Prost, 3. Hill

"Mindeközben Denny úgy hajt át a káoszon, mintha rá egy csepp eső sem hullana, mintha egy mágikus varázslat eltakarította volna a vizet az útjából. Pontosan úgy, mint az 1993-as Európai Nagydíjon, ahol is Senna négy autót hagyott maga mögött az első körben: lekörözte a négy legjobb kocsit és benne a négy bajnok pilótát – Schumachert, Wendlingert, Hillt és Prostot! Mintha csak valami mágikus varázslat birtokában lett volna.”

(Garth Stein: Enzo avagy az emberré válás művészete)*

A „négy bajnok pilóta” közül akkor még csak Prost igazán az, de ennyi túlzás megbocsájtható. Lássuk a részleteket!


Az 1993-as Európa Nagydíj a világbajnokság harmadik futama volt. Abban az évben az angliai Donington Parkban rendezték. A két Williams-Renault szerezte meg az első sort az időmérőn. Alain Prosté lett a pole, mellőle Damon Hill rajtolt. A második sorból Michael Schumacher (Benetton-Ford) és Senna (McLaren-Ford), a harmadikból Karl Wendlinger (Sauber) és Michael Andretti (McLaren-Ford) indulhatott.
A rajtnál nedves volt a pálya, a mezőny esőgumikkal vágott neki a versenynek. Schumacher és Senna egymással voltak elfoglalva és közben Wendlinger mindkettőjüket megelőzte. Senna visszacsúszott az ötödik helyre, de nem sokáig maradt ott. Pillantok alatt átugrotta Schumachert, és a Craner kanyaroknál beérte Wendlingert is. Senna lendületét kihasználva Schumacher és Andretti is megpróbálta leelőzni az osztrák pilótát. A németnek sikerült, de Andretti nekiütközött, és mindketten kiestek. Közben Senna már Hill nyomában volt, és a McLean kanyarban átvette a második helyet. Már csak Prost volt előtte, akit a pálya utolsó előtti hajtűkanyarjában, a Melbourne-ben fékezett ki.

doningtonpark.png

A második körbe fordulva a következő sorrend alakult ki: Senna, Prost, Hill, Rubens Barrichello (Jordan-Hart), aki a 12. helyről rajtolt!, Schumacher és JJ Lehto (Sauber).
Ahogy a pálya száradni kezdett mindenki kiment kereket cserélni, de az élen nem változott a sorrend, egészen a 14. körig, amikor Lehtonak gondjai akadtak az autóval és Gerhard Berger (Ferrari) megelőzte őt. Hat körrel később azonban a felfüggesztés hibája miatt kiesett.
Megint elkezdett esni, és az élmezőny visszaváltott esőgumira, kivéve Schumachert, aki így átvette a vezetést, de a 23. körben kicsúszott. Aztán megint száradni kezdett az aszfalt, a többség visszaállt slick gumira, és a bokszkiállások közben Prost visszavette a vezetést. Mikor újra eleredt az eső a Williamsek megint cseréltek, de Senna kint maradt, és visszavette az első helyet. Kockáztatott, de bejött neki, mert a pálya hamarosan megint száradni kezdett, és a Williamsek megint bementek a bokszba – már ötödször a verseny során. Ráadásul Prost autója leállt a pitben, és mire visszatért, lecsúszott a negyedik helyre és körhátrányba került. Barrichello jött föl a második helyre, de a hol eleredő, hol elálló eső miatt ő is a bokszba kényszerült. Hill vette át a helyét, de már ő is körhátrányban volt Sennához képest.
Senna az 57. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, méghozzá a bokszutcán keresztül! Aligha létezik még egy ilyen a modern F1 történetében. Egyes források szerint a csapat nem készült föl Senna fogadására, ezért hajtott tovább megállás nélkül, mások szerint csak le akarta rövidíteni a pályát a bokszokon keresztülhajtva, kihagyva az utolsó hajtűkanyart. Nekem az első megfejtés tűnik hihetőbbnek. Akárhogy is történt Senna megnyerte a versenyt, több mint egy perccel Hill előtt és legalább egy kör előnnyel mindenki mással szemben. Prost lett a harmadik, aki hétszer cserélt kereket (Senna négyszer), és Johnny Herbert (Lotus-Ford) futott be negyedikként, aki mindössze egyszer járta meg a bokszot. Két olasz, Ricardo Patrese (Benetton-Ford) és Fabrizio Barbazza (Minardi-Ford) szerezte meg a további két pontszerző helyet. A huszonhat induló közül tizenegyen fejezték be a versenyt.


schumi.jpg1993-ban Michael Schumacher még majdnem újoncnak számított a Forma-1-ben. Még csak a második teljes szezonját töltötte, de máris a legjobbak között volt. 1992-ben a bombaerős Williamsek mögött harmadik lett a világbajnoki pontversenyben – Nigel Mansell letarolta azt a szezont, 108 pontot szerzett, de a második Patrese (56 pont) csak három egységgel előzte meg Schumachert.
Ha nem is szegény családból származott, de nem volt olyan úri fiú sem, mint pl. Senna. Anyja büfés volt, apja kőműves, aki másodállásban egy gokart pályán dolgozott, így aztán nem meglepő, hogy a kis Michael négy évesen már gokartozott. 1984-ben és 85-ben német junior bajnok lett, 86-ban harmadik a felnőttek között és az Európa-bajnokságon, 87-ben már Európa-bajnok. 1988-ban a német Formula-König sorozatban versenyzett, és tíz futamból kilencet megnyert. A következő évet már a Formula-3-ban kezdte, első szezonjában harmadik lett Karl Wendlinger és Heinz-Harald Frentzen mögött, 1990-ben viszont már ő nyert és mellé besöpörte a Makaói Világkupát (ahol a világ különböző F3-as bajnokságainak legjobbjai mérik össze tudásukat), majd pár héttel később a Fuji Kupát is. Ez a duplázás addig még senkinek sem sikerült. Az F3 mellett a C-csoportos sportautó világbajnokságon is versenyzett, a Mercedes pilótaképző programjának keretében.
1991-ben jött el az idő a Forma-1-re. A Jordan beugró pilótát keresett letartóztatott versenyzője, Bertrand Gachot helyére, és Schumacher menedzsere lecsapott a lehetőségre. Mindössze egy tesztelés után az F1 egyik legendás pályáján, Spaban kellett rajthoz állnia. A hetedik rajtkockát szerezte meg, de a versenyen mindössze 400 métert tudott megtenni, műszaki hiba miatt. Ennek ellenére a Jordan szerződtette volna, de a Mercedes kedvezőbb feltételekkel tudta „eladni” a Benettonhoz. Nelson Piquet csapattársa lett, aki a szezon végén visszavonult. Helyére Senna régi riválisa, Martin Brundle került. Mint már szó volt róla, Schumacher harmadik lett 92-ben. Tizenhat futamból nyolcszor végzett dobogós helyen, egyszer lett első. A következő évben hasonló teljesítménnyel lett negyedik, Prost, Senna és Hill mögött, de az azt követő szezonban már nem lehetett megállítani. Kérdés persze, hogy mi lett volna, ha Senna Williamse is ott van a mezőnyben…
És innen már a legenda jön: 94-ben és 95-ben világbajnoki cím a Benettonnal, majd pár szűkebb esztendő után, 2000 és 2004 között sorozatban öt siker a Ferrarival, és számtalan megdönthetetlennek látszó rekord.

benetton_racing_renders_com.jpg

„Egy idézet Thomas Manntól – vagy Goethétől?, minden idézet vagy Thomas Manntól, vagy Goethétől való – mutatja az irányt: Író az, akinek gondot okoz az írás. Azért ez meglepő. Mert például pék az, akinek nem okoz gondot pékezni. Schumacher az, akinek nem okoz gondot autót vezetni. A Ferrari meg az, akinek nem okoz gondot a Schumacher. Elnézést.”

(Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből)

wendlinger.jpgKarl Wendlinger osztrák versenyző, nagyjából egyidős Schumacherrel, és a Forma-3-ban, ahol együtt versenyeztek, ugyanolyan sikeres is volt. A Forma-1-ről ez már nem mondható el.
Pályafutása egy ideig párhuzamosan haladt Schumacherével, együtt indultak a sportautó világbajnokságon, a Le Mans-i 24 órás versenyen, és ő is bemutatkozhatott az F1-ben 1991-ben: a vb utolsó két futamára megkapta Ivan Capelli helyét a Leyton House Racingnél. 92-ben a kis költségvetésű March csapatnál versenyzett (csapattársa a színész fia, Paul Belmondo volt), és a lehetőségekhez képest remek idényt zárt. A következő szezonra el is vitte a Sauber. 1993-ban több ütközése is volt, de amikor végigment, negyedik, ötödik, hatodik helyeket is szerzett, úgyhogy megtartották. 94-ben azonban – két héttel Senna halála után – a monacói nagydíj időmérőjén súlyos balesetet szenvedett. Majdnem egy hónapig feküdt kómában, de még az év vége előtt újra autóba ült. 1995-ben még versenyzett néhány futamot a Sauberrel, de a korábbi eredményeit már nem tudta megismételni és szezon közben kiszállt. Azóta más sorozatokban versenyez, és időnként vannak szép eredményei: egy harmadik hely a Le Mans-i 24 órás versenyről (1996), egy első hely a Daytonai 24 órásról (2000), 1999-ben Olivier Berettával megnyerte a FIA GT sorozatot.

sauber_marksf1models.jpg


hill.jpgDamon Hillnek már a papája is híres autóversenyző volt, a kétszeres világbajnok Graham Hill. Damon jómódba született, a híres és gazdag apa jóvoltából, de Graham Hill 1975-ben lezuhant magángépével és a család vagyona elment az utasok hozzátartozóinak fizetett kártérítésekre. Hillék egy szerény külvárosi lakásba költöztek a huszonöt szobás rezidenciából, és Damon kőműves-segédként és futárként dolgozott, hogy pénzt tegyen a családi kasszába.
Már huszonhárom éves volt, amikor elkezdett versenyezni. Először motorozott, majd 1985-ben váltott, és a Formula-Ford sorozatba szállt be. Ezután három év brit Formula-3 következett, négy futamgyőzelemmel, majd 1992-ig a Formula-3000-ben versenyzett. Becsülettel végigjárta tehát a szamárlétrát.
1992-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, a korábban sikeres, de akkor már nehézségekkel küzdő Brabham csapatban, ahol Giovanna Amati helyét vette át. (Az említett hölgy volt az F1 történetének ötödik és eddig utolsó női versenyzője.) Hill nem volt teljesen tapasztalatlan. Az előző évben már a Williams tesztpilótája volt, és miután Mansell a CART sorozatba távozott, a Williams Hillt szerződtette Prost mellé 1993-ra, annak ellenére, hogy említhető momentuma sem volt a Brabhamnél, és vihették volna Martin Brundle-t vagy Mika Häkkinent.
A jó autóval Hill megtáltosodott. Három első hely és még hét dobogó volt a mérlege, többször is sikerült megvernie Prostot és harmadik lett a pontversenyben.
94-ben, Prost visszavonulása után Senna lett a csapattársa, akit a végső győzelem legnagyobb esélyesének tartottak. Csakhogy miután betiltották az elektronikus segédeszközöket, a Williams nem volt olyan jó, mint amilyennek várták. Senna az első két futamon kiesett, a harmadikon pedig bekövetkezett a végzetes baleset.
Hill a szezon végére fokozatosan ledolgozta a Schumacherrel szemben összeszedett hátrányát. Az utolsó verseny előtt mindössze egy pont volt kettőjük között. Az ausztrál nagydíj harmincötödik körében Schumacher hibázott, Hill megpróbált elmenni mellette, de összeütköztek, és mindketten kiestek. A világbajnoki cím Schumacheré lett. A következő évben Hillnek megint be kellett érnie a Schumacher mögötti másodiki hellyel. Nem csak azért mert a német jobb volt, hanem azért is mert műszaki illetve vezetői hibák miatt Hill hétszer is kiesett a szezonban. A világbajnoki címet végül 1996-ban tudta megszerezni, csapattársa, az újonc Jacques Villeneuve előtt. Schumacher harmadik lett. A cím ellenére sem hosszabbították meg szerződését a Williamsnél. Kapott ajánlatot a Ferraritól és a McLarentől is, de ő nem kis meglepetésre az Arrowshoz szerződött. Persze ezzel az autóval nem lehetett maradandót alkotni, mégis majdnem megnyerte a magyar nagydíjat. „Hová tűnt Damon Hill, hová tűnt Damon Hill?” Ez ugye sokaknak ismerős. Hill majdnem végig vezetett, de az utolsó előtti körben hidraulikai gondok miatt drasztikusan lelassult, és a tizenöt másodperces hátrányban levő Villeneuve fél kör alatt utolérte és a füvön autózva megelőzte.
A következő szezonra a Jordanhez szerződött és jó eredményeket ért el, a világbajnoki pontversenyt a hatodik helyen zárta. Az aztkövető év már nem sikerült ilyen jól, pedig az autó versenyképes volt, ahogy azt Frentzen teljesítménye mutatta. Hill már a szezon közben abba akarta hagyni a versenyzést, de Eddie Jordan kérésére maradt az év végéig. Visszavonulása után inkább zenélt, pénzt keresett és a médiában sürgött-forgott. Csak időnként ült be versenyautóba.

prost.jpgAz eddigi versenyzőkhöz képest Alain Prost már igazi veterán volt. Az 1955-ös születésű francia már az utolsó évét töltötte az F1-ben.
Munkáscsaládba született, apja bútorasztalos volt. Alain sportos gyerek volt, focizott, birkózott, szóval lehet, hogy nem ilyen orral született. Az autóversenyzéssel tizenöt évesen került kapcsolatba. Apja elvitte a monacói nagydíjra, és hazafelé megálltak egy gokart pályánál, hogy Alain kipróbálhassa a dolgot. Egy év múlva már ő tervezte a gokartja motorját, aztán jöttek sorban a lépcsőfokok: Formula-Renault, Forma-3. 1979-ben fölényesen nyerte az F3 Európa-bajnokságot. Természetesen több F1 csapat is felfigyelt rá. Az akkor éppen leszállóágban levő McLarennel kötötte az első szerződését, de egy szezon után átigazolt a Renault-hoz. Itt a kezdeti kudarcok után három futamgyőzelemmel az ötödik helyen zárta az évet. 1982-ben, egy nagyon kiegyenlített szezonban hasonló eredményt produkált. 1983-ban végig kiélezett harcban volt a világbajnoki címért Nelson Piquet-vel, de végül két ponttal lemaradt a brazil mögött. A jó teljesítmény ellenére kirúgták a Renault-tól, mert túl sokat kritizálta az autót megbízhatatlansága miatt.
Visszament a McLarenhez, Niki Lauda csapattársának, ahol ekkor már Ron Dennis egyengette az ügyeket és a Porsche Turbo motort. Többször is gond volt az autóval, a két nagyszerű pilóta mégis háziversennyé tette a 84-es szezont. Végig egymás nyakán lihegtek és Lauda minden idők legkisebb különbségével, mindössze fél pont előnnyel lett világbajnok. 85-ben viszont már nem lehetett megfogni Prostot, hatodik szezonjában megszerezte az első világbajnoki címét. 86-ban megvédte azt, szoros küzdelemben, a Williamsekkel szemben. Csak az utolsó futamon dőlt el az elsőség kérdése.
1988-ban a McLaren Sennát szerződtette Prost mellé, és ezzel kezdetét vette egy több éves háborúskodás kettejük között. A McLarenek letarolták a szezont: egy olyan verseny volt, ahol nem az egyik piros-fehér autó nyert, az egyéni győzelem Sennáé lett. A következő évben fordult a kocka. A konstruktőri címet megint a McLaren vitte el, de ezúttal Prost lett a világbajnok Senna előtt. Kettejük konfliktusa a japán nagydíjon csúcsosodott ki, ahol összeütköztek, és később Sennát kizárták.
1990-ben Prost átszerződött, az akkor már 1979 óta nyerni képtelen, Ferrarihoz. Csapattársa Nigel Mansell lett. Ez az év is Prost és Senna versenyfutását hozta. Két futammal a vége előtt a franciának még volt esélye a fordításra, de ahhoz nyernie kellett. A Szuzukai futamon azonban megint összeütközött Sennával. A brazil később elismerte, hogy szándékosan ütötte ki Prostot az előző évi eset miatt.
1991-ben önmagához képest pocsék szezont produkált, megromlott a viszonya a Ferrarival, akik már nem akarták versenyeztetni, viszont elszerződni sem engedték, ezért az 1992-es évet ki kellett hagynia. Utolsó évére a Williams-Renault-hoz szerződött, amivel előző évben Mansell világbajnok lett. Prostnak is sikerült. Az év utolsó versenyén a dobogón összeölelkeztek Sennával, így téve pontot a kettőjük között zajló küzdelem végére. Alain Prost négyszeres világbajnokként vonult vissza.
1997-ben megvásárolta a Ligier csapator, de csapatfőnökként korántsem volt olyan sikeres, mint versenyzőként.

will93-1.jpg

Mára ennyit. Hamarosan folytatom, akkor már tényleg Sennával

*Garth Stein amerikai filmes és író. 1964-ben született. Családja egyik ága osztrák zsidó, másik ága ír felmenőkkel büszkélkedhet. Harmadik regénye hozta meg neki az irodalmi áttörést. A regény – The Art of Racing in the Rain, ami magyarul, számomra megfejthetetlen okból Enzo, avagy Az emberré válás művészete címen jelent meg – egy kutyáról szól, akit szenvedélyesen érdekel az autóverseny és meggyőződése, hogy emberként fog reinkarnálódni…
Stein maga is amatőr versenyző volt, futamokat is nyert, de egy súlyos esőbaleset után abbahagyta.

Források:
wikipedia.org
formula1.com
Frank András - Németh György: Forma 1 sztorik (Bp, 1994)
Xavier Chimits: Forma 1 (Bp, 1994)

Képek forrása:

Senna
guardian.co.uk
Schumacher - Briatore
f1pictures.tumblr.com
Benetton 1993
via racingrenders.com
Wendlinger - Schumacher
mercedes.de
Sauber 1993
via marksf1models.co.uk
Hill
iconicphotogalleries.co.uk
Prost
terceirotempo.bol.uol.com.br
Williams 19933
racingrenders.com